"A család, ami körülvesz"
 Ez a mottója a Balatonakalira tervezett egyházmegyei családtábornak. Lehetőség az ismerkedésre, közös játékra, családi versenyekre, a gyermekek napjait kézműves foglalkozások, vetélkedők, sportversenyek színesítik. A felnőtteknek délelőttönként komoly beszélgetések és előadások lesznek, miközben a gyerekekkel foglalkoznak az erre felkért résztvevők (pedagógusok és vállalkozó szelleműek).
  És persze táborhangulat: szállás faházakban, de minden szobához van saját kis fürdőszoba. Bekerített udvaron, zöld övezetben különböző sportolási lehetőségek a gyerekeknek (foci, méta, ping-pong, strandröplabda, teke, és még sok minden).

A tábor tematikusan is szerveződik, úgymint családi életre nevelés, jegyesfelkészülés, ifjú házasok, kis- és nagygyermekes családok, válságban lévő családok és csonka családok. Vagyis nem az ideális családeszményről, hanem inkább a társadalmi, nevelési vagy érzelmi problémák feloldásáról lesz szó, a legfontosabb szeretetközösség, a család védelmében.

Délutánonként kirándulások lesznek a közeli tanösvényre, emellett a strandot sem lehet majd kihagyni. Mindennap kinn lesz egy atya az egyházmegyéből, aki szentmisét tart családoknak, a vasárnapi szentmisét és elmélkedést Spányi Antal megyéspüspök mondja majd.

 
2010.07.12. 06:45
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok