Persze a 160 karakterről hamar bebizonyosodott, hogy még kis túlzással sem nevezhető elégnek, így az üzeneteket küldözgető emberek különböző technikákhoz folyamodtak, sokak hagyták ki például az egyébként is átformált szavak közül a szünetet. Mindannyian emlékezhetünk, hogy az ilyen üzenetet kisilabizálni maga a művészet. Aztán ott van az ekezetnelkuliseg. A korábbi telefonok némelyike viszonylag gyakran bolondult meg egy szimpla á, é, vagy esetleg a már abszolút kezelhetetlennek bizonyuló ű betűtől, ennek eredménye pedig a magyar nyelvben egyáltalán nem használatos karakterek és olvashatatlan üzenetek tömkelege lett.

Visszatérve egyébként az üzenetek hosszára. Eltelt pár év, és a szolgáltatók meglátták, hogy 160 icipici karakter (termeszetesen ekezetek nelkul) igen kevés, így megjelent a lehetőség, hogy hosszabb SMS-t írjunk (persze drágábban). Nem ritkán fordult elő, hogy bár a szöveges üzenetet ellőttük a címzettnek, annak második része érdeklődés hiányában az Univerzumban maradt. (Aki vizuális típus, elképzelheti, ahogy ezek a kis privát szövegfoszlányok keringenek a Föld körül…) Szóval pozitív és negatív tapasztalatok ide vagy oda, de az SMS népszerűsége nem csökken. Az élet rengeteg területén átvette a hatalmat: sokan SMS-ben vallanak szerelmet, vagy éppen küldik el a szeretett kedvest a sunyiba, SMS-sel parkolnak, SMS-sel vásárolnak be, és még folytathatnám a sort. Utóbbi kettő – ha már szájbervilág, legyen kövér –- ad absurdum még praktikusnak is mondható.