|
Aztán olyan köd lett, hogy a gépek nem szállhattak le azon a területen, ahová indultak, át kellett őket irányítani. Ők a számítógépes adatok alapján ítélték meg a helyzetet, mi viszont tisztában voltunk a hely, a környezet sajátosságaival is” –- meséli. Most egy székesfehérvári egyesület munkáját segíti szakértelmével.
Az emberek többsége el sem tudja képzelni, hogyan is működik az időjárás-előrejelzés, azt meg pláne nem értjük, miért van az, hogy A csatornán 28 fokot jósolnak és napsütést, B csatornán pedig 19 fokot és folyamatos esőt. Gelencsér János szerint itt is a tapasztalatok számítanak. No meg a szorgalom. Meteorológusokból is van tehát „hanyag”, hiszen van, aki egy az egyben tálalja a nézők, hallgatók, olvasók számára a számítógépes adatokat, holott a munka nem áll meg a számok ismeretével. Az időjós megkapja a mérőállomások adatait (légnyomás, légnedvesség, hőmérséklet, szélirány, szélsebesség), és ebből, valamint a meteorológiai ballonok és műholdak adataiból következtet arra, hogy mi vár egy-egy térségre az elkövetkezendő pár napban. „Nagyon bátor az, aki pár napnál hosszabb időre mer biztosat mondani, ennyi idő alatt is sok minden történhet.”
Nemrég egyébként arról beszélgettünk, vajon mi lesz nyáron az esőzések, viharok után. Akkor János azt mondta: nagyon változékony időben lesz részünk, a skála pedig igen széles – mondta akkor –, 35 fok és 15 fok egyaránt előfordul a nyáron. Már akkor figyelmeztetett a szélsőséges, szeszélyes időre, mindenki megtapasztalhatta: bejött. És talán nem is annyira váratlanul: a természet csupán próbálja kiegyenlíteni a viszonyokat, a maga módján, drasztikusan akarja normalizálni a dolgokat, amelyek – az emberek keze nyomán is – felborultak. Ezt érezzük mi is a gyakori monszun-szerű esőkkel és a szélsőséges hőmérséklet-változásokkal – mondta akkor János. Mára pedig már túl vagyunk a változékony nyáron, hiába fájó kimondani, az eső mellé még a hideg is társul nemsokára.
A meteorológus megint figyelmeztet: nem szeret hosszú időre előre jósolni, mert az nem pontos, de én akkor is erőszakoskodom. Tudni akarom, milyen idő lesz ősszel, megint lesznek-e viharok, megint csapkod-e majd a villám. „Most úgy néz ki, nem lesz hirtelen lehűlés szeptemberben, és talán durva szélsőségek sem lesznek – mondja bíztatóan –, tehát nem lesz nagyon rossz idő ősz kezdetén. Ezt mutatják a mostani adatok, mert a meteorológiában ezt is figyelembe kell venni.” A változékonyság, a szeszélyesség azonban – hívatlanul is – marad még egy időre.
|