Az édesapám körjegyző volt. Én mint gyerekember nem sokat törődtem a világgal éltem a saját életemet. Az őriszentpéteri négy elemi után Szombathelyre kerültem a gimnáziumba, ahol nem volt más dolgom, mint tanulni.

A frontvonal kellős közepén?

Szerencsések voltunk, megúsztuk a leventék kitelepítését, azt vártuk a lakossággal együtt, mi történik ezután. Édesapám mondta, hogy rövidesen változnak a viszonyok, ha az oroszok bevonulnak. Így is történt, apámat ugyan B-listára tették, a házakat elkobozták, de ezt is túléltük.

Mire gondolt akkor egy fiatal felnőtt?

Kiváló eredménnyel érettségiztem, és kaptam egy üdülési lehetőséget Keszthelyen. Az egyetem felé sétáltam, majd kíváncsiságból benéztem. Kérdezték tőlem, mi járatban vagyok. A kérdés, amit egy ismeretlen tett fel nekem, meghatározta a későbbi életemet. Fiam, akar-e agrárszakember lenni? Nem voltak kialakult elképzeléseim, de tetszett a felvázolt jövőkép. Mikor hazatértem, szüleimmel együtt úgy döntöttünk, belevágok.

Miként választott magának szakirányt?

Akkoriban csak központi agrárvonal volt, más nem. Egyszerre tanították a növénytermesztő, az állattenyésztő és a gépész felsőfokú hallgatókat is. Nehezítette a helyzetet – 1952-ben járunk --, hogy egy éven belül felszámolták a négy vidéki agráregyetemet, és Budapestre kellett költöznünk. Akkor ezt úgy hívták, hogy Központi Agrártudományi Egyetem. Csak a harmadik évben dönthettünk, mit szeretnénk tanulni kiemelten.

Miért a gépészszakot választotta?

Nem lehetett sokat gondolkodni, az idő végül engem igazolt. Egyszerre lehettem

agrárszakember és gépészmérnök.

Az első munkahelyére küldték, kijelölték, vagy egyszerűen mennie kellett?

Ha nem is ebben a sorrendben, de így történt…Amikor megkaptuk a diplomát, másnap közölték velünk, ránk gépészmérnöki feladat vár. Nekem a Kiskunság jutott.

Egy Vas megyei fiatal hogyan boldogult az Alföldön?

Én hegyes-dombos vidéken éltem. Budapest a sajátos nagyvárosi jellegével is szokatlan volt számomra, nem hogy a végtelen rónaság, amilyet hegyvidéki gyerekként soha nem láttam. Aztán megszerettem, mert huszonkét évesen egy tízezer hektáros állami gazdaság gépi munkáit irányítani és megszervezni nagy feladat volt.

Mit lehetett megtanulni az Alföldtől?

Az volt a feladatunk, hogy gépészmérnökként biztosítsuk a kiegyensúlyozott mezőgazdasági termelés feltételét. Nem akarok belemenni, de például nálunk 1952-ben semmilyen eszköz nem maradt a nagyüzemi gazdaságokra kirótt és kötelező feladatok elvégzésére.

Mi hiányzott?

Minden. Nem kaptunk alkatrészeket, romokban voltak a gépeink, volt olyan hétvége, hogy az egykori kiváló szakemberek kettőből raktak össze egyet. Az egyetlen pozitívum ebben az volt, hogy kiváló szerelők tanulhatták meg a mesterséget, jószerivel a semmiből is tudtak alkatrészeket gyártani.

Felkérték vagy utasították, hogy Nógrádba menjen?

Romány Pál, a későbbi mezőgazdasági miniszter felhívott, kérdezte, milyen elképzeléseim vannak. Elmondta, hogy Pásztón nagy bajban van az állami gazdaság. Azt ígérte, bármeddig maradhatok, de egy sikeres gazdaságot hagyjak magam mögött. Választási lehetőségem nem nagyon volt… Még hozzátette, ha a munkámat elvégzem, az ország bármelyik gazdaságát választhatom. A munkámat elvégeztem ugyan, de az életrajzomból kiderül, 16 esztendeig maradtam.

Mit kellett akkor megváltoztatni, hogy egy romokban heverő agrárgazdaság helyére egy jelenleg is hasonló elvek alapján működő mezőgazdasági nagyüzem alakulhasson ki?

1973-ban járunk és egyszeriben székesfehérvári lett. Az volt az általános alapelvem mindig, hogy egy gépészmérnök, hasonlóan a főagronómushoz és az állattenyésztési ágazatvezetőhöz, saját irodát kapjon, mert nem mostohagyerek az agrárszakemberek sorában. Sok vitám volt emiatt, hogy az azonos tudást becsüljük meg. Székesfehérváron tisztességgel fogadtak. 1973-tól nyugdíjba vonulásomig a Kossuth Tsz-ben dolgoztam. Mondhatom, hogy a másik két szövetkezetben dolgozó kollégáimmal együtt nagyon sokat tettünk azért, hogy a mezőföld szívében a magyar agrárium talán leginkább kiemelkedő terméseredményeit érhessük el. Külön öröm számomra, hogy ehhez személyesen is hozzájárulhattam