Tegye fel a kezét, akit az első mobil látványa nem mosolyogtatott meg. Igen, arról a hatalmas féltégláról van szó, amit valóban csak a nagyon fontos emberek tudhattak magukénak (és cipelhettek magukkal az összes köcöllékkel együtt, ami a működéséhez szükséges volt). 1973. április 3-án ugyanis megtörtént az első áttörés: ekkor kezdeményezték az első mobilhívást. 1980-ig viszont nem nagyon sikerült sehol a világon akkora mobiltelefont gyártani, ami elfért volna a zsebben (pedig az akkori divatdiktátorok bizonyíthatóan megtették a magukét az ügy érdekében), így a legtöbb ilyen ketyerét az autókba építették be, persze nem hazánkban. Ide kicsit később tört be a mobilőrület. Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor édesanyám azt mondta: „nem kell nekem mobil, öreg vagyok én már ahhoz… aki akar, elér a vonalas telefonon!” Nos, azóta három van neki, ráadásul számítógépezni is megtanult időközben, és a dolog odáig fajult, hogy gyakorlatilag mindent excel-táblába ír.

Emlékeznek, amikor az egyik gyártó előállt a kis antennával ellátott telefonnal, és a rajta lévő játékkal? Igen, a Kukacos Játékkal. És innentől borult minden: a telefon a Kukacos Játéktól kezdve már nem az, ami volt, hanem már szórakoztatóeszköz is egyben. Az én első mobilom annak idején összesen tíz sms-t tudott tárolni, meg körülbelül ugyanennyi nevet. Fakó kijelzőjén túl felfelé egy antenna meredt az égbe, csengés helyett pedig inkább csak tutult, és csipogott, ha valaki akart valamit egy másik telefonról irányomban. És akkor hogy irigykedtem azokra, akik az akkor legvagányabb telefont birtokolták, amin -- nem tévedés -- csengőhangokat lehetett alkotni. Kézről kézre jártak a dallam-kották számokra átírva és gyökkettőre butítva.

Mindez semmi, hiszen az ominózus kütyü kijelzője pirosan világított! Micsoda remek szerkezet. Aztán hirtelen minden egyre kisebb, laposabb, és színesebb lett, a második fordulópont pedig akkor következett be szerintem, amikor kamerát, és zenelejátszót telepítettek a még mindig mobiltelefonnak hívott és álcázott információs szórakoztató centerbe, amelyen nem sokra rá gyakorlatilag bárkinek, bármikor és szintén bárhol hozzáférhetővé vált az internet. Egy gombnyomás, és Mucsaröcsögén sem kell lemondanunk a „barátanikról”, hiszen bármikor posztolhatunk, lájkolhatunk, és ami a legfontosabb, fényképezhetjük magunkat a tükörből, az eredményt pedig az előbbi két módszerrel bárkivel megoszthatjuk.

Hát ez történt a féltéglával, és ez történt velünk röpke húsz év leforgása alatt.