|
Írta: Kiszler Zsófia
Lángfalvy Péter is kénytelen új megoldás után nézni, hiszen hiába fizetett be kétszázezer forintot, a kért nyílászárók csak nem érkeztek meg. Azt mondja, hiába próbálta többször is felhívni a céget, nem ért el senkit, ezért fordult a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesülethez. Hajdú Mária, az Egyesület elnökhelyettese szerint akár sokkal több érintettje is lehet az ügynek. A szóban forgó céget egyébként végül sikerült utolérni, a vezetők levelükben azt írták: a válság miatt nem teljesítették időre a megrendeléseket. Ígéretet tettek arra, hogy heteken belül beszerelik a nyílászárókat, de amennyiben a megrendelők mégsem kérik, visszafizetik az előleget. Ellenkező esetben az egyesület a békéltető testülethez fordul, hogy érvényt szerezzen ügyfelei igazának.
|