A tanulságos gondolatok után a lehető és a lehetetlen összefüggéseit kerestem. Nagyszerű lenne, ha minden székesfehérvári tudná, hogy először 1936-ban nyitották meg a Bory-várat, amikor a mester személyesen fogadta azokat a szerencsés magyar embereket, akik láthatták, hogy a műegyetemi tanár és szobrászművész miként varázsolt két kezével egy különleges építményt, alkotásaival díszítve, tégláról téglára múzsájának, szerelmének, Komócsin Ilonának. A vár időközben az egyik legkedveltebb látogatóhely lett Székesfehérváron, az Öreghegyen és a Máriavölgyben. Az alkotó méltósággal és felelősséggel emelt emlékei nem csak az örök múzsa, a szeretett feleség mindennapjait őrzik, de sokat tesznek hozzá, hogy közkincs lehessen az Öregapa művészi öröksége. 

 

 Ágoston Béla sokat tett ezért. Szenvedélyes és elszánt volt, mikor jó gazda módjára szépítette és gazdagította a várat, gondot fordított a jóra, és küzdött a lehetőségért, hogy az ezerszer megismert részletek, a naponta látott és körbejárt mélységek és magasságok –lépcsők, teraszok, tornyok – megszépülhessenek, és emlékeztessenek Bory Jenő utolérhetetlen és különleges személyiségére.

 

 Amikor Székesfehérvár Megyei Jogú Város Közgyűlése díszpolgárrá fogadta azt az embert, aki megőrizte nekünk a Bory-várat, aki azt mondta, hogy ambiciózusnak maradni mindennapi feladat, megtört lélekre vallana, ha a mi 21. századi gondolatvilágunkban nem vennénk figyelembe tanult hivatása okán, hiszen dr. Ágoston Béla fogorvosként őrzője volt nyelvünknek is. Mindent megtett azért a köznapokon, hogy a jelmezek viselése helyett tartalommal töltse meg, csiszolja a visszajelzéseket, helyükön kezelve, a fondorlatokra legyintve tegye dolgát.