|
Dr. Horváth Miklósné, a 3-as számú választókerület (Viziváros) képviselő-jelöltje hangsúlyozta: a választók többsége barátságos, kevés elutasítást kaptak az elmúlt időszakban. Sokan úgy fogadtak minket, hogy várják az új városvezetést, hiszen a tavaszi választások óta eltelt időszak az elmúlt nyolc évhez képest felüdülés volt számukra – mondta Horváth Miklósné.
Szilády Dezső a 7-es választókörzetben (Palotaváros-dél) indul a Fidesz jelöltjeként. Elmondta: a jelenlegi képviselő ismertsége nagy, így a választókkal történő személyes találkozással lehet sikeres kampányt végrehajtani. Mindent megteszünk azért, hogy a következő egy hétben is a lehető legtöbb helyre eljussunk, és találkozzunk a választókkal – emelte ki Szilády Dezső.
Pozitívak a tapasztalatok az 5. számú választókörzetben is (Tóváros–Alsóváros), ahol Mészáros Attila a Fidesz jelöltje. Véleménye szerint a kopogtatócédula-gyűjtés a személyes találkozás fontos eszköze. A választók szívesen fogadnak bennünket, én magam is igyekszem a lehető legtöbb, a városrészben élővel találkozni – foglalta össze Mészáros Attila.
A Fidesz jelöltjei és önkéntesei a héten, a törvényes határidőig folytatják az ajánlószelvények gyűjtését, amelyeket a Piac tér 12-14-ben délutánonként, a Malomházban egész nap le is lehet adni.
|