Fogyasztóvédelem - Gyors megoldás
 Újabb problémás ügy végére tett megnyugtató pontot a Székesfehérvári Fogyasztóvédelmi Egyesület. Egy ügyfelük azzal a problémával fordult hozzájuk, hogy új bútorát mindössze három héten keresztül élvezhette, ugyanis a díszítőelemek ekkor leestek róla. Az egyesület munkatársainak hála a három hónapig húzódó ügy három óra alatt megoldódott.

   Írta: Erdélyi Teréz

 A panaszos véletlenül talált rá az egyesület telefonszámára. Ekkor már három hónap telt el azóta, hogy a bútorüzlettel felvetette a jegyzőkönyvet, miszerint igényt tartana a szekrényajtó cseréjére. Késve ugyan, de jött a válasz: kicserélik az elemet, de a hölgynek kellene bevinni az üzletbe a hibás darabot, az újért bemenni, majd otthon egy szakemberrel kicseréltetni. Az egyesület munkatársai, mihelyt tudomást szereztek az ügyről, felvették a kapcsolatot az üzlettel. Így derült ki, hogy nincsenek pontosan tisztában a jogszabály által meghatározott határidőkkel. A telefonhívás után azonban azonnal intézkedtek, így végül sikerült gyorsan, mindenki számára megnyugtató megoldást találni.

Köszönhető ez annak is, hogy jó kapcsolatot ápolnak az üzletekkel, így sokszor – ahogy a mostani esetben is – elég volt telefonon intézkedni.

 
2010.08.30. 06:02
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok