Pihenőkert építésébe kezdett a Viktória Rehabilitációs Központ, ám a pénzük fogytán van. Abban bíznak, hogy a tereprendezéshez szükséges növényeket, földet felajánlásokból be tudják szerezni. Jelenleg 16 lakója van az intézménynek, de sokan járnak be naponta kezelésekre. Közel 150-200 főnek biztosítanak képességfejlesztő, egészségmegőrző szolgáltatásokat, s majd félszáz rászorulónak szociális szolgáltatásokat .
|
|
Ha készen lenne végre a kert, akkor kinti programokat is rendezhetnének. A költségek viszont magasak, emiatt lassan halad a kivitelezés, több mint egymillió forintjába került a központnak eddig csak a járdák kiépítse, melynek köszönhetően most már a kerekesszékkel közlekedők is boldogulnak az udvarban. Ezt önerőből meg tudták oldani, ám sok mindenre lenne még szükség.
Termőföld, fűmag-keverék, páfrányfenyő, nyírfa, kerti pad. Csak pár azon dolgok közül, melyek hiányoznak még ahhoz, hogy az intézmény lakói és betegei élvezhessék a természet egy szeletét. Hisz a fa árnyékot ad, a virágok jobb kedvre derítenek a nehezebb napokon is. Ám a megvalósuláshoz szükséges költségeket már nem tudják előteremteni. Ezért szívesen fogadják a felajánlásokat és a kétkezi segítséget is. Ha pedig valaki facsemetével szeretne hozzájárulni az álomhoz, azt ígérték, az adományozóról fogják elnevezni.
A Viktória központ minden esélyt meg kíván adni a legsúlyosabb mozgássérülteknek is, hogy minél önállóbbak legyenek, emellett megtanulhassanak mindent, amivel értelmes munkához és tisztességes jövedelemhez juthatnak. A kert egy újabb esély lenne számukra az élhetőbb életért.
|