Hamarosan új(ra) pályán az Albacomp
 Bár még bő másfél hónap van hátra a hazai élvonalbeli kosárlabda-bajnokság rajtjáig, az Albacompnál már gőzerővel készülnek a rajtra – és nem csak a játékosok, hanem a pályamunkások is.
  Az NB1 rajtjára ugyanis megújul a fehérvári kosarasok otthona, az ARÉV csarnok, pontosabban annak parkettája. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a szakemberek már augusztus 4-én munkához láttak az Alba Regia Sportcentrumban. Első lépésként felcsiszolták a csarnok parkettáját, amelyen az elmúlt 12 évben felvitt lakkréteg jócskán megnehezítette a munkát. Ráadásul egy helyen az alsó réteg el is volt törve a pályán, így a felújítás már nem sokat várathatott magára. Ráadásul a FIBA, vagyis a nemzetközi kosárlabdaszövetség elrendelt egy újfajta vonalazást is a pályákon, így még eggyel több ok volt arra Székesfehérváron, hogy most újuljon meg az ARÉV csarnok játéktere – mondta el Nagy Gábor, az Alba Regia SC elnöke. „Tíz-tizenkét évvel ezelőtt készült el a pálya ,és azóta majd’ minden évben újra is lett lakkozva, úgyhogy emiatt is ideje volt már felújítani.”

A sportvezető is úgy gondolta tehát, hogy legfőbb ideje volt elkezdeni a munkát. A játéktér felcsiszolása után a kiszintezést végezték el. Ezt követően lehet majd csak az új szabályoknak megfelelő vonalakat felfesteni a küzdőtérre. Amikor ezzel is elkészülnek, akkor következhet a reklámok elhelyezése a parkettán, majd végül három rétegű lakk is kerül a pályára, ami így nyeri majd el végső formáját. A munkálatok a tervek szerint augusztus végéig tartanak, addig az Albacomp játékosai is máshol edzenek, de a bajnoki rajtra mindenképpen birtokukba vehetik majd a parkettát, ami akkori formájában már meg fog felelni a modern kor követelményeinek, illetve a FIBA új előírásainak is. A bajnokság pedig október 9-én veszi majd kezdetét, erre az időpontra minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy a székesfehérvári kosarasok a legjobb teljesítményüket nyújtsák a megújult küzdőtéren, amelyen remélhetőleg minél több mérkőzést lát majd Fehérvár kosárszerető közönsége.
 
2010.08.16. 06:07
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok