Ingatlanpiaci körkép
 Nem lett igazuk azoknak, akik 2010-ben azt jósolták, hogy tovább már nem esnek az ingatlanok árai. Az FHB Lakásárindex szerint az ingatlanárak 5,7 százalékkal csökkentek tavaly 2009-hez képest, ami reál értelemben 9,2 százalékos csökkenést jelent. A válság kezdete óta (három év alatt) nominálisan 15, reálértelemben 26 százalékkal estek az ingatlanárak. A lakásforgalom évtizedes mélyponton van.
 A tranzakciók száma egyharmadára esett vissza, a csúcsidőszakban (a 2000-es évek első felében) évente 200 ezer ingatlan is gazdát cserélt, ez most 72 ezer körül van, ami a vártnál jóval rosszabb adat. 2011 tavaszának végén enyhe emelkedést volt tapasztalható a keresletben, erről kérdeztünk két székesfehérvári szakértőt. Marcz Ágnes az egyik legrégebbi székesfehérvári ingatlaniroda tulajdonosa szerint is érzékelhető a fellendülés.
 
 Valóban tapasztalható nagyobb érdeklődés?
 
 Igen, valóban! 7,5 millió Ft körüli lakásokat keresnek leginkább, drágábbat már nem igazán. Még a 30 millió Ft feletti ingatlanoknál látok nagyobb keresletet. Azt, hogy tartós lesz-e a fellendülés, most még nem lehet megmondani. Az árak mélyponton vannak, az a lakás, amely két évvel ezelőtt 9 millió forintos volt, azt már 6,1-ért el lehet vinni.
 
 Akkor most inkább csak a vevők járnak jól?
 
 Egyértelműen! Addig, amíg nincs pénz, nem tudnak vásárolni az emberek. És akkor van pénz, amikor van munkahely. Sajnos még mindig nem lehet előre tervezni, óvatosabbak, mint néhány évvel ezelőtt.
 
 Kevesebb a hitel is?
 
 Alig van hitel, készpénzes vevő a jellemző, vagy akinek nagyon kevés hitel kell. Tudomásul kell venni azt, hogy az elmúlt 3-4 év gyakorlata, miszerint szinte tisztán hitelből vásároltak az emberek, ma már tarthatatlan. Felelőtlenség attól is aki felveszi és attól is aki adja. A régi világban is először félretettek egy kis pénzt és utána vásároltak csak, szerintem most is ez lenne a helyes gondolkodás. Érdemes lakástakarékban előtakarékoskodni, így állami támogatást is szerezhetnek.
 
 Pálfi Éva ingatlanszakértő optimista, hiszen lakás mindenkinek kell, mozgás mindig lesz az ingatlanpiacon.
 
 Tartósnak gondolja a megemelkedett keresletet?
 
 Azt gondolom, hogy előbb-utóbb visszajön a kedv. Az emberek összeköltöznek, szétköltöznek, aki elad az is megy valahová. 2008-ban, amikor a válság elkezdődött, akkor körülbelül 3 hónapig lehetett azt érezni, hogy senki nem mert lépni, aztán szépen lassan mégis alkalmazkodtak az emberek. Nekem egy kicsit olyan, mint a benzinár. Annak idején, 80-90 Ft környékén volt a nagy árrobbanás, akkor mindenki azt mondta, hogy nem fog autóval járni, mert drága a benzin. Ezek után mi történt? Mindenki vett egy másik autót még a feleségének is.
 
 Jellemző még a kiáramlás a város környékére?
 
 2008-ban, amikor kedvezőek voltak a hitelek és nagyon sokan vásároltak, akkor sokan kiköltöztek vidékre. Most inkább a visszaáramlás érzékelhető. Természetesen vannak olyan települések, amelyek még most is preferáltak. Az autópályáról jól megközelíthető, Pest irányába tartó települések, tehát Pákozd, a Velencei-tó környéke még most is egészen népszerű..
 
 A városon belül hol nagyobb a mozgás?
 
 A belváros környékén a lakások szempontjából erős a mozgás. A József Attila és az Ősz utca kedvelt, és a Palotavárost is nagyon szeretik az emberek. Családi házas övezetben egyértelműen az Öreghegy és a Ráchegy.
 
 Telkekre van kereslet?
 
 Igen, a jó helyeken lévő telkekre, Öreghegyen és a Vezér utcákban főleg.
 
2011.07.25. 06:12
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok