|
Kacsintson össze gyermek és felnőtt! Akár ez is lehetne a fesztivál első napjának mottója. Csütörtökön a közrádióból ismert Vacka -dalok csendülnek fel Rutkai Bori és a Hébe-Hóba Banda előadásában az Öreghegyi Közösségi Házban délután négy órától. Pénteken Kék világok közt barangolhatunk, a tavalyi Agárdi Művésztelep alkotóinak a Törökországból érkező Nalam Kumlali és a székesfehérvári Mosberger Róbert közös tárlatát este hat órakor ajánlják a közönség figyelmébe. Az idei utcazene fesztivál győztese, Petruska András sem marad távol városunktól, ugyanezen a napon fél nyolckor ad koncertet szintén az Öreghegyi Közösségi Házban. Szombaton az ütős hangszereké lesz a főszerep a Miskolci Ütősök este héttől szórakoztatják a nagyérdeműt. A programokat vasárnap este a Vízer-Kiss G. jazzduó koncertje zárja, amelynek az Öreghegyi Római Katolikus Plébánia kertje ad majd otthont.
Az egész nyáron át tartó Zichy Ligeti Dallamok programsorozata a végéhez közeledik. Augusztus 27-én este a Vám- és Pénzügyőrség Zenekara lép fel a zenepavilonban.
Végül, de nem utolsó sorban ne feledkezzünk el a Városi Képtár egyedülálló kiállításáról sem. A Fél évszázad legszebb virágcsendéletei címet viselő tárlaton mások mellett például Rippl-Rónai József, Vaszari János és Csók István lélegzetelállító festményei között barangolhatunk egészen november 21-ig.
|