| Meglepetések a nyári koncerten | ||||
|
Lesz ideje nyáron kikapcsolódásra, vagy tele a naptár fellépésekkel? A kikapcsolódás és kirándulások mellett természetesen munka is lesz a nyáron, hisz a nyár elég hosszú ahhoz, hogy mindkettő beleférjen, és néhány nagy lehetőséget én sem hagyhatok ki. Ilyen például a Szegedi Szabadtéri Játékokon a Hair, ahol Berger főszerepét játszom. Egy másik nagy, kiemelkedő megjelenésem a nyáron a siófoki nyári nagykoncert, amit most már másodízben fogok a Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon megtartani. A koncertek műsorában kedvelt musical dalok, valamint slágerek és saját dalok szerepelnek. Nem lesz ez másképp a nyári koncerteket illetően sem, amire eddig tőlem nem hallott meglepetésekkel készülök. Mikorra várható a következő lemeze, milyen újdonságokra számíthatunk benne? Azon dolgozom, hogy minél hamarabb megjelenjen az új lemez, amely anyagának egy része hallható lesz a siófoki koncerten, a másik része viszont maradjon meglepetés. Bízom benne, hogy hamarosan a kezemben tarthatom az új albumot. A következő színházi évadban milyen feladatok várják? Szeptembertől szinte minden eddig bemutatott előadásom megy tovább, a Mozart!, a Rómeó és Júlia, a Bajadér vagy a Csókos Asszony. A télen és tavasszal is lesz egy-egy új bemutatóm. Az első a Koldusopera, amelyben Bicska Maxi szerepét bízták rám. A másik nagy bemutató tavaszra várható, a Jézus Krisztus Szupersztár, amit a szolnoki Szigligeti Színházban játszunk. Nemrégiben az évi sajtótájékoztató után az igazgatóm, Kerényi Miklós Gábor ajánlotta a figyelmembe ezt a meghallgatást, hisz tudta, hogy régi vágyam Jézus szerepe a Szupersztárból. Biztos vagyok benne, hogy az előadásnak nagy sikere lesz Szolnokon, ugyanúgy, mint ahogy a Hairnek Szegeden, és bízom benne, hogy a sikerek kapcsán lesz utóélete a daraboknak. Mesélne egy kicsit a családjáról? Amire büszke az ember, arról szívesen beszél, a család mégis egy olyan téma, amiről bizonyos keretek között nyilatkozom csak a médiában. Azt természetesen elárulhatom, hogy van egy feleségem, és három gyönyörű szép kislányom, Luca, Emma és Anna, akik nap mint nap kényeztetnek. Őket természetesen nem érdekli, hogy apa mit csinál, nekik apa az apa és nem egy színész. Nekem a családom az a biztonságos háttér, amiből táplálkozhatom, és amibe jó hazatérni a munka után. |
||||
|
| Várospolitika |
| Kultúra |
| Aktualitások |
| Vár-Bulvár |
| Vélemény-közérdek |
| Egyház |
| Sport |
| Életmód |
| Heti portré |
| Gazdaság |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |
| szöveg stb.. |