Kezdjük azzal, hogy Miniszterelnök Úr megtisztelt bennünket, mert amennyiben a kormány is így gondolkodik, a földből élők visszatérhetnek az eredendőhöz és azzal foglalkozhatnak, ráadásul kormányzati segítséggel, amihez igazán értenek. A program, amely segíti a kutatói tevékenységet, megteremtheti az állattenyésztés és a növénytermesztés egyensúlyát, illetve a vízgazdálkodásban is komoly előrelépést adhat. Ezzel élnünk kell.

 

 Minden terv annyit ér amennyit megvalósíthatunk belőle. Nem árulok el titkot, ha a pénzügyi források rendelkezésünkre állnak, amelyek eddig csendesen csordogáltak, nem lehet gátja annak, hogy ugrásszerűen fejlődjön a gazdaság. Ne feledjük, rendkívül szigorú már-már rossz feltételek mellett is teljesítettük azokat az alapvetéseket, amelyeket GDP arányosan a költségvetésben kellett. Még egyszer hangsúlyoznám a megvalósíthatósági rész voltaképpen-hiszen a válság minket is érint-a források függvénye.

 

 Az üzleti szférát jelentősen befolyásolja a forráshiány. Amennyiben ezt unió-s és költségvetési segítséggel megkapjuk, nem aggódom. A földművelői magatartás évezrednyi idő óta nem változott. Mi továbbra sem kizsigereljük a földet, csak élünk azzal a lehetőséggel, amit tisztességgel megadhat nekünk.

 

 

 A megőrzés a legfontosabb fogalom a felsorolásban, tulajdonképpen párhuzamos a helyben maradással. Az új földtörvény ugyanis azt szolgálja, hogy ne árusítsuk ki a magyar földeket s bár urbánus világban élünk, biztosítsuk a lehetőséget s ezzel a helyben maradást, hogy a vidék továbbra sem abban gondolkodjon, hogy mikor költözhet be a városba egy könnyebb élet reményében. A terv azonban addig csak terv maradhat addig, amíg mint utaltam rá, nincsenek meg a források ennek megvalósításához. Rögzítenünk kell, hogy a falusi gazdák, a jó értelemben vett parasztok segítséghez jussanak és akkor a föld is megkapja azt, ami jár neki.