|
Az annak idején minden előzmény nélkül, „derült égből” érkező kilakoltatás után viszonylag hosszú idővel Szilády Dezső ezt feltétlenül sikernek értékeli, mint ahogy azt is, hogy december végéig az egyesület maradhat a repülőtéren. Hogy mit hoz a jövő, azt egyelőre nem tudni, de zajlanak a tárgyalások az esetleges folytatásról. A fehérvári repülők mindenesetre bíznak a pozitív döntésben, mivel úgy vélik: a száz esztendős magyar motoros repülésben több mint kilencven éves hagyományokat ápoló fehérvári repülőknek sok még a dolguk a világban. Emellett sokszor, sok helyen tapasztalhatták, hogy a kereskedelmi repülés és a sportrepülés jól megfér egymással világszerte, és hiszik, hogy ez Székesfehérváron is lehetséges.
|