|
Ezek mind hozzátartoznak a sátrazás bájához (sőt, mi több: romantikájához) persze általában ha ott és akkor nem is, de utólag, fényképeket mutogatva igen jókat derülnek rajta a kedves rokonok. Javasolt tehát körültekintően megválasztani a sátrat, ha kempingezésre adjuk a fejünket. És nem árt jó előre megjegyezni néhány tanácsot.
A gyakorlott kirándulók azt mondják, hogy a könnyen állítható sátrat érdemes sík, egyenletes, kövektől és szikláktól mentes területre tenni, bár ezen három körülmény előfordulási valószínűsége természetes közegben konvergál a nullához, de sose adjuk fel! (ez a második alapszabály). A lejtős területeket inkább hagyjuk, ha nem akarjuk az amerikai filmek mintájára a sátorból kigurulva, egy fa tövében tölteni az éjszakát (a horrorisztikus vérfarkasok mellett).
Ugyanígy nem tanácsos a lejtő alját sem választanunk, hiába nem gurulhatunk innen tovább, ha időközben leszakad az ég, akkor szükségtelen lesz a másnapi zuhany. Az egyik legpraktikusabb tanács, hogy ne hagyjunk sósperecet/bontott babkonzervet/, félig megevett pudingot ideiglenes lakunkban, mert jönnek a hangyák (amik egyébként is jönnek, de így csapatostul lakomáznak majd a kispárnán, apróbb és nagyobb barátaikkal együtt).
Mit vigyünk?
Nyugodtan pihenhet a szekrényben a csillogó parti-felszerelés, maradjunk a kevésbé trendi, ámbár praktikus kiránduló ruháknál. Igen, a kalap is kelleni fog. A teljesség igénye nélkül: szúnyog- és kullancsriasztó, egy mindent tudó bicska, tűzcsiholó eszközök, elemlámpa. Ha hiszik, ha nem, nem árt jutalomfalatot is a zsebben tartani, ha netán valamilyen állat közelítene felénk. Erre van némi esély, hiszen most mi vagyunk az ő területén, pláne, ha vadkempingezünk, ezzel könnyedén elterelhetjük a figyelmét, és (a szája helyett) a szívébe lophatjuk magunkat az elterelő hadművelettel. A kempingezés során kizárt, hogy ne gazdagodnánk élményekkel. Unalmas? Az biztosan nem lesz.
|