Na, álljon meg a menet! Te világéletedben újságíró voltál, most akarod magadat tanárrá, ráadásul speciális tanárrá átképeztetni?

Már tíz éve foglalkoztat itt, a Kodolányi Főiskolán a minőségfejlesztés, de ettől még újságíró maradok, csak ebbe is belevágtam. Idén végzek, a gyerekeim roppant kíváncsiak, rendszeresen nézik a jegyeimet a Neptunban, még csak el sem titkolhatom, bár nincs is mit.

Tehát tanulsz, gyerekeket nevelsz, dolgozol a rádióban, miközben naponta jársz be Fehérvárra Dunaújvárosból.

Igen, s ez már így megy huszonöt esztendeje, mert korábban a Fejér Megyei Hírlapnál dolgoztam. Annak idején az újvárosi laptól kerülhettem ide, méghozzá egy igazi alkotó közösségbe, ami meghatározta életemet a későbbiekben. Emiatt hálás leszek, amíg élek. Újvárosban is újságíróskodtam, de ha ott kellett volna maradnom, akkor inkább visszamentem volna tanítani, de Fehérváron megtudtam, mi az igazi újságírás, és milyen azt hódolattal szeretni.

Ezek szerint itt lettél újságíróvá, de a város, Fehérvár, jelent-e valamit egy dunaújvárosinak?

Én rajongok Fehérvárért. Ám nekem Újvárosban volt, van az otthonom. Ezen változtatni nem tudtam, de nem is akartam sohasem. Bennem nem él az az ősi ellentét, ami a két város között feszült. Dunaújvárosba kötnek a gyerekeim, a családom, ugyanakkor szerelmese vagyok Fehérvárnak. Az, hogy itt lehetek újságíró, nekem az nem munka, hanem az életem.

A pennát viszont lecserélted mikrofonra, s lettél rádiós újságíró.

Hívtak ide, mert megvolt a felsőfokú végzettségem az újságíráshoz, ami akkor ritka volt, hiszen ilyen irányú képzés nem nagyon volt. Először meg is ijedtem, hogy ez nem nekem való, főleg úgy nem, hogy mindjárt főnöknek vettek fel. Úgy éreztem, nagy rám ez a kabát, mert meg kellett tanulnom a rádiózást, ugyanakkor meg irányítani is. Megsúgom neked, hogy Dunaújvárosban azért tanulgattam előtte a rádiózást, mert nem akartam fejjel menni a falnak.

Miért lett ilyenné a Vörösmarty Rádió, informális, közszolgáltató rádió?

A hallgatók képzése miatt szükség volt egy hagyományos struktúrájú rádióra, ahol a rádiós újságírás szakmája kitanulható. Aztán felértékelődött a lokális információk értéke, amire bizton lehetett építeni.

Mennyire tudod nyomon követni az itt végző hallgatók sorsát? Egyről én is tudok, akit te ajánlottál a Médiacentrumnak, s az egyik legjobb munkaerőnk lett.

Több százan is végeznek nálunk egy évben, valamennyiük útját nem tudom nyomon kísérni, de azt látom, hogy azok a hallgatók, akik már a képzés alatt áldoznak szabadidejükből, hogy más médiumoknak bedolgozzanak, ők nem vesznek el, megélnek, és sokra viszik.
Azért ez a rádió kijárta a saját ösvényét. Az első időben nem kaptunk információkat sehonnan. Az üres polcokkal nem tudtunk mit kezdeni. Kozma Ági kolléganőm mondta egykor, hogy milyen jó a hírlaposoknak, mert voltak olyan sajtótájékoztatók, ahol a szervezők nem kezdték meg a programot, amíg a hírlap kollégája nem érkezett meg. Én mondtam neki, hogy eljön majd az idő, amikor azt mondják, hogy türelmet, mert még nincs itt a Vörösmarty Rádió! És eljött az idő. Erre büszkék lehetünk.

Akkor ezt kifaragtad egy bicskával. De ma milyen egy napod?

Isteni! Május van, tavasz van. Itt vannak a szakdolgozatok, amiknek én vagyok a konzulense, és bizony ezek a gyerekek nagyon tehetségesek, imádom őket.

A napod milyen, arról beszélj!

Ja! Nekem nem kell több öt óra alvásnál, a többit meg imádom. Ideérek, aztán egyszerűen élek. Nekem a munka az életem. Én itt nem játszom a főnököt. Fél szavakból értjük egymást a kollégáimmal, a hallgatókkal. Ugyanakkor még mindig szeretek írni, ám ha nincs hova, akkor könyvet írok. Van valami, ami csodálatossá teszi azt, hogy Fehérváron dolgozom, és Dunaújvárosban lakom. Otthon nem ismeri senki az arcomat, nincs protekcióm, olyan vagyok, mint mindenki más, és ebből nagyon sokat lehet tanulni. Dunaújváros a szabadidős otthonom, nekem ott folyt először víz a csapból, mert én rétszilasi vagyok, de Fehérvár a hétköznapi otthonom. Mindkettőt szeretem, szerelemmel.

Úgysem fogsz róla beszélni, hát én mondom el, hogy a Penna Regiás újságíró kamarai díjat is kaptál, mert sokat tettél azért, hogy Fehérvárt megismerjék, hogy Fehérvár itt otthon legyen. Mindig azt mondod, hogy azt a rádió kapta, de ott van a név: Virágh Ildikó.