Továbbra sem megy a Hajdúságban - DVSC-TEVA - Videoton FC 3-1
 Vezetett, mégis kikapott a Videoton Debrecenben, a legutóbbi két körben mindössze egy pontot szerző sóstói gárda így az első helyről a hatodikra esett vissza 180 perc leforgása alatt.
  Dr. Mezey Györgynek, a Videoton szakvezetőjének sikerült alaposan meglepnie mindenkit a kezdőcsapat kihirdetésekor: az ezúttal tiszta fehérben pályára lépő Vidiben öt védő is helyet kapott. A Tujvel – Lázár (Nikolics 75’), Horváth, Vaskó, Lipták, Hídvégi – Nagy D., Sándor, Elek, Polonkai (Vasziljevics 63’) – André Alves összetétel azt jelentette, hogy a fehérváriak a terület leszűkítésével próbálják megakadályozni a bajnok gólszerzési lehetőségeit, igaz, ez egyben a támadószekció „lefaragását” is magával vonta. Az első lehetőségek a látogató előtt adódtak, a 13. percben az első válogatottságára készülő Lázár vezette a labdát, majd 14 méterről telibe lőtte a jobb oldali kapufát. A folytatásban a Videoton pontrúgásai jelentettek veszélyt, előbb Elek, majd Horváth bólintott fölé. A félidő hajrájában a Loki is vezetett néhány kecsegtető akciót, de gólt mégsem a hazaiak lőttek.
 
A rangadó első találatára az 55. percig kellett várni, ekkor Alves ment el a bal oldalon, egy védőn megpattanó beadása üresen találta a berobbanó Sándort, aki két lépésről könnyedén passzolt a hálóba. A kapott gól aktivizálta a címvédőt, Czvitkovics és Szakály megpattanó lövése még nem talált utat Tujvel kapujába. A 68. percben aztán egyenlített a Debrecen, Yannick lépett meg Vaskó mellett, majd a becsúszó Lipták mellett látványosan eldobta magát, Iványi játékvezető pedig vevő volt a hattyúdalra, befújta a büntetőt. Czvitkovics 11-esében ugyan beleütött Tujvel, de balszerencséjére a labda bevánszorgott a gólvonal mögé.

A 71. percben újra Yannick volt a főszereplő, egy kiugratás végén éles szögből talált be, 3 perc alatt fordított a hazai gárda. A Videoton már nem tudott egyenlíteni, sőt, a 90. percben Yannick (ki más?) középre lőtt labdáját a menteni igyekvő Horváth Gábor saját kapujába továbbította (a sors fintora, hogy a közönségkedvenc Kispera egyes hírek szerint utolsó meccsét játszotta a Vidiben, a héten ugyanis aláírhatja szerződését egy meg nem nevezett nyugat-európai klubbal). A vége 3-1 a Lokinak, a Videoton így 5 forduló után 6. az NBI-ben.
 
2010.08.30. 06:39
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok