Vasmadarak lepik el a börgöndi eget
 Szinte minden olyan dolog, ami a repüléssel kapcsolatos, látható lesz a tizenhetedik alkalommal megrendezésre kerülő Albatrosz Repülőnapon szeptember első szombatján a börgöndi repülőtéren. A reggeltől estig tartó eseményre azonban nem kizárólag a repülés szerelmeseit várják. Az Albatrosz Repülő Egyesület olyan programot állított össze, amelyben korosztálytól függetlenül mindenki megtalálhatja a kedvére valót. A parádés légi bemutatókat azonban borítékolni lehet. A legérdekesebb látnivalónak talán az ígérkezik, amikor a pilóták egy második világháborús légicsatát modelleznek majd le.
Amennyiben a harci bemutató nem hozná lázba a kedves olvasót, akkor se csüggedjen. A rendezvényre ugyanis Európa- és világbajnok műrepülő pilóták is elfogadták a meghívást. Veres Zoltán és Tóth Ferenc világszerte bizonyították, hogy hajmeresztő bravúrokra képesek gépeikkel. Tudásuk legjavát ők is elhozzák szeptember ötödikén Börgöndre. Ha pedig önök is a felhők közé vágyódnának, lehetőség adatik akár egy családi sétarepülésre is. A földön pedig megcsodálhatják a kiállított repülőgépeket, és ha kedvük tartja, bele is ülhetnek egyik-másik vasmadárba.

Mindeközben a színpadon folyamatos műsorok szórakoztatják a felnőtteket, a gyerekeket pedig játszóház, lufi, bohóc és arcfestők várják. Az Albatrosz repülőnapot tehát csak ajánlani tudjuk, hiszen egész napos kikapcsolódást és rengeteg érdekes látnivalót kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

 
2010.08.30. 06:58
Vissza   
FehérVár rovatok
 Várospolitika
 Kultúra
 Aktualitások
 Vár-Bulvár
 Vélemény-közérdek
 Egyház
 Sport
 Életmód
 Heti portré
 Gazdaság
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 szöveg stb..
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
 
 
 
 szöveg stb..
Terjesztési pontok